"Akárki akármit mond
leírni engem nem lehet
én nem vagyok egyszerű mondat"
a tegnapi hazautazás a Tankcsapda jegyében telt. Pazarol a világ....
Sunday, March 11, 2007
Saturday, March 03, 2007
Májusi hajnal
Ma 5kor keltem.... ez már önmagában is elég nagy dolog. DE nem is ez
a lényeg. (igazából5:23kor keltem fel)
6:40kor indult a vonat, és én még a király utcában ébredtem. Még haza
kell mennem a cuccért, még össze kell pakolni pár dolgot, és még el is
kell érni a vonatot. Komoly feladat ez ilyenkor, reggel, kómásan, még
talán az elõzõ esti alkohol édes mámorában.
Nagyon jól megbeszéltük, hogyan jutok ki a bezárt ajtón, meg a
kapun ugy, hogy a kulcs végül is bent maradjon. Csak azt nem vettük
figyelembe, hogy bizony a kis ablakon szúnyogháló van.... no de sebaj,
azért friss agyammal megoldottam a dolgot valahogy, én kint, kulcs
bent, ajtó ugyan nyitva maradt, de ez egyébként is a terv része volt,
szükséges kockázat. Valamit valamiért. (legalább is remélem)
Szoknyában voltam, ami estére még jó ötletnek tûnt, de reggel
(hajnalban!) ez a véleményem megváltozott. Lerohantam a lépcsõn,
akkor még nem éreztem a hideget, aztán kilibbentem az utcára...
(tényleg kómás lehettem, mert a mocskosabbik utat választottam, a
kukák mellett. persze ez nem tudatos választás volt, vitt a lábam)
Fejemben ott a gondolat, hogy mennyi idõ lehet, kb mennyi még
hazaérek, aztán még ez meg az, de ha törik, ha szakad, nekem 6kor el
kell indulni az albiból. E gondolatsor után tünt fel h hûvös van,
Konrkétan akkor ugy éreztem, hogy felül kabát, pulcsi, alul pedig
semmi... mitha az a szoknya ott se lett volna rajtam, a harisnyával
együtt... két jól megtermett csávó, ilyen securitis stílusu kékben, állt az
utca másik oldalán, és utánamfordult, ez tuti, éreztem, sõt még vmit
mondtak is, de ezt szerencsére elfoglalt agyam nem dolgozta fel.
Akkor tényleg olyan volt, hogy nincs rajtam semmi... borzasztó érzés
volt.... és ez nem vicces. aztán megláttam a trolit, amit ha 5 perccel
hamarabb kelek fel (5:18kor), simán elérek, és felpattanva rá, a drága
bkv repített volna meleg albérletem felé, ahol nem néz utánam senki.
De nem. Ekkor a 3. megtermett srác futott el mellettem, de én már
láttam, hogy a trolit õ sem érheti el, hiába fut. Persze ezt õ nem tudta,
mert tovább futott. Vele még a körúton is találkoztam, gonoszan
mosolyogtam is magamban, hogy hehe, hiába futottál, én a kitartó
rohanós tempóval ugyanannyi idõ alatt értem ide. És lihegés nélkül ki
tudnék mondani egy mondatot.
Még mindig fázom. De most már mindjárt ott leszek, és pörögnek a
percek, pörögnek a gondolatok az agyamban. Pár elismerõ pillantást
még bezsebelek, persze a jó srácok ilyenkor már alszanak, szóval
lelkemnek ez nem esik jól annyira. És egyébként is nem nekem szól,
hanem a szoknyának, ami aljas módon, hiába van rajtam, levetkõztet.
Bennem is, és másokban is ezt az képzetet kelti.
( De mindennek ellenére szeretem a szoknyát. Ezek csak pillanatnyi
utálat foszlányok, ami nem a szoknyának szól, hanem az õ indukálta
gonosz és kíváncsi tekinteteknek, és ezek közül is csak azoknak, akik
nem szimpatikusak. Akiknek ott helyben ki tudnám nyomni a szemét.
Hipotetikusan, persze)
Eszembe jut egy csomó dolog tegnap éjjelrõl. Milyen furcsa
asszociációk! Már nem emlékszem kokrétan egyre sem, csak
meglepõdtem, hogy milyen fura úton jut el a gondolat egy másik
gondolathoz.
Már annyira nem zavar hogy fázom, és kvázi meztelen vagyok, ez
ellen nincs mit tenni, majd elmúlik, még pár perc, pár lépés, és
megérkezem. Ilyenkor hajnalban, mivel ez velem ritkán esik meg hogy
ébren vagyok, mindig meglepõdöm h mennyi ember van már fent, és
teszi a dolgát, talán valaki épp most megy haza, vagy már 4kor kelt, és
ezt teszi minden nap (hogy utálhatja! mert az kizárt h élvezetbõl teszi),
és megy a munkahelyére. És ilyenkor büszke vagyok magamra, hogy a
nap e számomra rikta pillanatában én is fent lehetek, és egy vagyok a
sok ezer közül, aki szintén megy és teszi a dolgát, ilyen elképesztõen
korán. És persze ezután gyorsan eljutok arra a pontra, hogy
megtervezem mikor is jutok megint egy vízszintes felülethez, amin
aludni lehet....
Számolom az utcákat, már csak kettõ, már csak egy, már itt vagyok a
sulinál (oh basszus tegnap igazán bemehettem vona azért a könyvért,
amibõl hétfõre le kéne adni a dolgozatot), majd hátat fordítok neki, és
befordulok a rózsa utcába, és már csak a közeli cél lebeg a szemem
elõtt. És még idõben is jó vagyok. Szupi, a vonatelérés szinte már
tutinak tekinthetõ. De jó lesz a vonaton aludni!!
Végre otthon! alvótársam sincs itthon, szerencsére nem kell lopakodó
üzemmódra váltani, lehet csörögni, zörögni. Megegyem a csokis
pudingot, vagy eltegyem és a vonaton majd? Áhh, sietek inkább , és
elteszem, pedig a gyomrom elbírna egy kis táplálékot, de majd késõbb.
Nahogy lekéssem. Sose lehet tudni. emiatt állandóán parázok. Az
félévente tuti egy para minden héten, szóval igazi stressz forrás, ami
ugye káros az egészségre. Mélyen sejtem h elérem a vonatot, dehát....
mi van ha épp most robban le a troli? vagy a metró? vagy éppen fel, és
nem le??? akkor van ám igazi gáz! Szóval amig nem vagyok a szívet
melengetõen mocskos déli pu-n, addig nem nyugszom.
Visszatérve: gyorsan bepakoltam, és mindenekelõtt persze levettem
a kis szoknyát, és felvettem a most sokkal szimpatikusabb farmert.
Felsõ maradt, vele nem volt semmi bajom. Még benézek a hûtõbe,
ahonnan a kajamaradékokat bizony el kéne távolítani, mert az
igencsak csúnya, amikor bepenészedik... Szóval a tegnapi kínai
maradékába beleöntöm a finom kis marha pörkölt nokedlival
maradékot, majd ezt a felállást a kezembe téve elindulok. A fél
paradicsomot persze otthagytam magában....szegény. Majd meglátjuk
ez milyen hatással lesz rá. komoly szervi elváltozásra számítok.
Cucc kész, én is teljesen, ajtó nyit, bezár, aztán usgyi a trolihoz.
Mázlim van, pont most jön, hurrá. Nagy megkönnyebbülés. Astória,
rohanás, metró jön, elvisz. Velem szemben két cuki szõke nõcske,
persze én nem ítélkezem elsõre, õk biztosan az értelmes szõke
kategóriába sorolhatók. Egyébként nem tudom honna jön ez az utálat
bennem a szõkék iránt. mentségemre legyen mondva,a szõke
hercegeket sem szeretem. Szóval nem csak a nõkkel van bajom.
Mármint a szõke nõkkel. A metrós szõkék sem tetszettek, az egyik
gyanusan is méregetett, szóval a metrózás nyugija is el lett rontva.
Mindegy. Lényegtelen.
Végre déli, végállomás, kiszállás, tülekedés fel a lépcsõn ( de jó is ez
a pest), aztán a sokk, hogy az IC pécsre megy, pedig én azt hittem,
közvetlen Kaposvárra megy, nem kell átszállni. Na már most, van e
nekem jegyem az interpicire?!?! Ok, szerencsére van, még jó h a
jegyárus nénik figyelnek. Felszállás a vonatra, következõ sokk:
asztalos helyre kaptam jegyet!!! Már megint!!! Szembe ül majd valaki,
akitõl tutira nem lehet majd elférni!!! Mér mindig ilyen helyet adnak?
Átülök egy másikra, már majdnem alszom, amikor kelenföldnél felszáll
egy párocska, és közlik h ez az õ helyük. Ami ugye jogos. Mosolygok,
átmegyek a helyemre, ahol meglepõdve veszem észre, hogy szemközti
szomszédom eltûnt. Hurrá, lehet elnyújtózni. Még a cipõm is levettem,
és szerencsére sikerült elaludnom. Nem álmodtam, de nem is baj, nem
lenne kedvben már leírni....
Most itt ülök, itthon, ahelyett hogy aludnék még egy órácskát. De ezt le
kellett írnom. Nem lett tökéletes, hajnalban sokkal jobb gondolataim
voltak, aminek a fele már feledésbe merült rég....
Ennyi maradt. Ez se kevés.
Szép napot!! nekem meglesz!
:)
a lényeg. (igazából5:23kor keltem fel)
6:40kor indult a vonat, és én még a király utcában ébredtem. Még haza
kell mennem a cuccért, még össze kell pakolni pár dolgot, és még el is
kell érni a vonatot. Komoly feladat ez ilyenkor, reggel, kómásan, még
talán az elõzõ esti alkohol édes mámorában.
Nagyon jól megbeszéltük, hogyan jutok ki a bezárt ajtón, meg a
kapun ugy, hogy a kulcs végül is bent maradjon. Csak azt nem vettük
figyelembe, hogy bizony a kis ablakon szúnyogháló van.... no de sebaj,
azért friss agyammal megoldottam a dolgot valahogy, én kint, kulcs
bent, ajtó ugyan nyitva maradt, de ez egyébként is a terv része volt,
szükséges kockázat. Valamit valamiért. (legalább is remélem)
Szoknyában voltam, ami estére még jó ötletnek tûnt, de reggel
(hajnalban!) ez a véleményem megváltozott. Lerohantam a lépcsõn,
akkor még nem éreztem a hideget, aztán kilibbentem az utcára...
(tényleg kómás lehettem, mert a mocskosabbik utat választottam, a
kukák mellett. persze ez nem tudatos választás volt, vitt a lábam)
Fejemben ott a gondolat, hogy mennyi idõ lehet, kb mennyi még
hazaérek, aztán még ez meg az, de ha törik, ha szakad, nekem 6kor el
kell indulni az albiból. E gondolatsor után tünt fel h hûvös van,
Konrkétan akkor ugy éreztem, hogy felül kabát, pulcsi, alul pedig
semmi... mitha az a szoknya ott se lett volna rajtam, a harisnyával
együtt... két jól megtermett csávó, ilyen securitis stílusu kékben, állt az
utca másik oldalán, és utánamfordult, ez tuti, éreztem, sõt még vmit
mondtak is, de ezt szerencsére elfoglalt agyam nem dolgozta fel.
Akkor tényleg olyan volt, hogy nincs rajtam semmi... borzasztó érzés
volt.... és ez nem vicces. aztán megláttam a trolit, amit ha 5 perccel
hamarabb kelek fel (5:18kor), simán elérek, és felpattanva rá, a drága
bkv repített volna meleg albérletem felé, ahol nem néz utánam senki.
De nem. Ekkor a 3. megtermett srác futott el mellettem, de én már
láttam, hogy a trolit õ sem érheti el, hiába fut. Persze ezt õ nem tudta,
mert tovább futott. Vele még a körúton is találkoztam, gonoszan
mosolyogtam is magamban, hogy hehe, hiába futottál, én a kitartó
rohanós tempóval ugyanannyi idõ alatt értem ide. És lihegés nélkül ki
tudnék mondani egy mondatot.
Még mindig fázom. De most már mindjárt ott leszek, és pörögnek a
percek, pörögnek a gondolatok az agyamban. Pár elismerõ pillantást
még bezsebelek, persze a jó srácok ilyenkor már alszanak, szóval
lelkemnek ez nem esik jól annyira. És egyébként is nem nekem szól,
hanem a szoknyának, ami aljas módon, hiába van rajtam, levetkõztet.
Bennem is, és másokban is ezt az képzetet kelti.
( De mindennek ellenére szeretem a szoknyát. Ezek csak pillanatnyi
utálat foszlányok, ami nem a szoknyának szól, hanem az õ indukálta
gonosz és kíváncsi tekinteteknek, és ezek közül is csak azoknak, akik
nem szimpatikusak. Akiknek ott helyben ki tudnám nyomni a szemét.
Hipotetikusan, persze)
Eszembe jut egy csomó dolog tegnap éjjelrõl. Milyen furcsa
asszociációk! Már nem emlékszem kokrétan egyre sem, csak
meglepõdtem, hogy milyen fura úton jut el a gondolat egy másik
gondolathoz.
Már annyira nem zavar hogy fázom, és kvázi meztelen vagyok, ez
ellen nincs mit tenni, majd elmúlik, még pár perc, pár lépés, és
megérkezem. Ilyenkor hajnalban, mivel ez velem ritkán esik meg hogy
ébren vagyok, mindig meglepõdöm h mennyi ember van már fent, és
teszi a dolgát, talán valaki épp most megy haza, vagy már 4kor kelt, és
ezt teszi minden nap (hogy utálhatja! mert az kizárt h élvezetbõl teszi),
és megy a munkahelyére. És ilyenkor büszke vagyok magamra, hogy a
nap e számomra rikta pillanatában én is fent lehetek, és egy vagyok a
sok ezer közül, aki szintén megy és teszi a dolgát, ilyen elképesztõen
korán. És persze ezután gyorsan eljutok arra a pontra, hogy
megtervezem mikor is jutok megint egy vízszintes felülethez, amin
aludni lehet....
Számolom az utcákat, már csak kettõ, már csak egy, már itt vagyok a
sulinál (oh basszus tegnap igazán bemehettem vona azért a könyvért,
amibõl hétfõre le kéne adni a dolgozatot), majd hátat fordítok neki, és
befordulok a rózsa utcába, és már csak a közeli cél lebeg a szemem
elõtt. És még idõben is jó vagyok. Szupi, a vonatelérés szinte már
tutinak tekinthetõ. De jó lesz a vonaton aludni!!
Végre otthon! alvótársam sincs itthon, szerencsére nem kell lopakodó
üzemmódra váltani, lehet csörögni, zörögni. Megegyem a csokis
pudingot, vagy eltegyem és a vonaton majd? Áhh, sietek inkább , és
elteszem, pedig a gyomrom elbírna egy kis táplálékot, de majd késõbb.
Nahogy lekéssem. Sose lehet tudni. emiatt állandóán parázok. Az
félévente tuti egy para minden héten, szóval igazi stressz forrás, ami
ugye káros az egészségre. Mélyen sejtem h elérem a vonatot, dehát....
mi van ha épp most robban le a troli? vagy a metró? vagy éppen fel, és
nem le??? akkor van ám igazi gáz! Szóval amig nem vagyok a szívet
melengetõen mocskos déli pu-n, addig nem nyugszom.
Visszatérve: gyorsan bepakoltam, és mindenekelõtt persze levettem
a kis szoknyát, és felvettem a most sokkal szimpatikusabb farmert.
Felsõ maradt, vele nem volt semmi bajom. Még benézek a hûtõbe,
ahonnan a kajamaradékokat bizony el kéne távolítani, mert az
igencsak csúnya, amikor bepenészedik... Szóval a tegnapi kínai
maradékába beleöntöm a finom kis marha pörkölt nokedlival
maradékot, majd ezt a felállást a kezembe téve elindulok. A fél
paradicsomot persze otthagytam magában....szegény. Majd meglátjuk
ez milyen hatással lesz rá. komoly szervi elváltozásra számítok.
Cucc kész, én is teljesen, ajtó nyit, bezár, aztán usgyi a trolihoz.
Mázlim van, pont most jön, hurrá. Nagy megkönnyebbülés. Astória,
rohanás, metró jön, elvisz. Velem szemben két cuki szõke nõcske,
persze én nem ítélkezem elsõre, õk biztosan az értelmes szõke
kategóriába sorolhatók. Egyébként nem tudom honna jön ez az utálat
bennem a szõkék iránt. mentségemre legyen mondva,a szõke
hercegeket sem szeretem. Szóval nem csak a nõkkel van bajom.
Mármint a szõke nõkkel. A metrós szõkék sem tetszettek, az egyik
gyanusan is méregetett, szóval a metrózás nyugija is el lett rontva.
Mindegy. Lényegtelen.
Végre déli, végállomás, kiszállás, tülekedés fel a lépcsõn ( de jó is ez
a pest), aztán a sokk, hogy az IC pécsre megy, pedig én azt hittem,
közvetlen Kaposvárra megy, nem kell átszállni. Na már most, van e
nekem jegyem az interpicire?!?! Ok, szerencsére van, még jó h a
jegyárus nénik figyelnek. Felszállás a vonatra, következõ sokk:
asztalos helyre kaptam jegyet!!! Már megint!!! Szembe ül majd valaki,
akitõl tutira nem lehet majd elférni!!! Mér mindig ilyen helyet adnak?
Átülök egy másikra, már majdnem alszom, amikor kelenföldnél felszáll
egy párocska, és közlik h ez az õ helyük. Ami ugye jogos. Mosolygok,
átmegyek a helyemre, ahol meglepõdve veszem észre, hogy szemközti
szomszédom eltûnt. Hurrá, lehet elnyújtózni. Még a cipõm is levettem,
és szerencsére sikerült elaludnom. Nem álmodtam, de nem is baj, nem
lenne kedvben már leírni....
Most itt ülök, itthon, ahelyett hogy aludnék még egy órácskát. De ezt le
kellett írnom. Nem lett tökéletes, hajnalban sokkal jobb gondolataim
voltak, aminek a fele már feledésbe merült rég....
Ennyi maradt. Ez se kevés.
Szép napot!! nekem meglesz!
:)
események, február...
Február egy igencsak mozgalmas hónap volt, ez azért a blogon is látszik:) Elkezdtem újra dolgozni, immár szerződve, és megkaptam az első fizumat is, amiért igencsak happy vagyok!!:) Lesz mit elszórni... na jó azért félreteszek belőle jó sokat, leendő szakképzésemre, mely rengeteg pénzt időt energiát fog igényelni, de remélem mást nem az életemből!!
Két hét múlva megyünk síelni. Én bízom benne hogy lesz hó. ha nem, akkor... bulizunk egyet a hegyek alatt.
Éppen holdfogyatkozás van kint. Szép. A következő 2008ban lesz, szóval ha ezt nem nézem most, akkor sem vesztettem, semmit. De azért megnéztem már. És tényleg fogy. Imádkozzunk az istenekhez, hogy adják vissza majd nekünk.
Éjen a tavasz!!!!
Két hét múlva megyünk síelni. Én bízom benne hogy lesz hó. ha nem, akkor... bulizunk egyet a hegyek alatt.
Éppen holdfogyatkozás van kint. Szép. A következő 2008ban lesz, szóval ha ezt nem nézem most, akkor sem vesztettem, semmit. De azért megnéztem már. És tényleg fogy. Imádkozzunk az istenekhez, hogy adják vissza majd nekünk.
Éjen a tavasz!!!!
Subscribe to:
Posts (Atom)