Hipnózis

Mostanában egyre többször kerülök szembe a "csukd le szemed lazítsd el magad" helyzetekkel. Tegnap hipnotizáltak. Nem volt nagy szám, mert csoportos hipnózis volt, egy stenderd eljárás, ami különböző szuggesztiókból állt. Az volt a cél, hogy kiderüljön ki mennyire fogékony a hipnózisra. Én 6 pontos lettem a 12ből, ami közepes minősítést eredményezett. Bár ezt akár előre is megmondtam volna...
De nem akarok nagyon fujjogni, mert azért jó volt, van legalább saját élményem erről, amit sok ember nem mondhat el magáról. És a két kezemet tényleg mintha valami mágneses erő vonzotta volna egymás felé. Még ha a tényleges 3 labdából én tényleg 3at láttam, nem kettőt (egy valaki volt, aki kettőt látott).

Relaxáció, hipnózis, már csak mélyebben meditálnom kell egyszer, és teljes a lista.

A hipnózis mai, elfogadott definíciója:

„A hipnózis olyan társas interakcióként határozható meg, amelyben az egyik személy
(a hipnotizált) egy másik személy (a hipnotizőr) szuggesztióira megváltozott érzékeléssel,
emlékezettel és akarati cselekvéssel reagál. Klasszikus esetben ez az élmény és a vele társuló
viselkedés érzékcsalódással határos szubjektív meggyőződéssel és kényszerrel határos
akaratvesztéssel társul.” (Kihlstrom, 1985, 385-386.o.)

Fontos megjegyezni, mert téves hiedelemként él az emberekben, hogy hipnózisban NEM teszünk meg olyanokat, mely ellentétben áll erkölcsi felfogásunkkal (bár ezt a felfogást természetesen lehet manipulálni, hisz minden attól függ, milyen kontextusban nézzük), vagy amit éber állapotban sem tennénk meg.

Relax

Életemben másodszor relaxáltam ugymond "hivatalos" formában. Szóval h én behunyt szemmel fekszem/ülök, és egy személy pedig búgó, megnyugtató hangon mondja nekem az utasításokat. Hát, másodszorra sem aléltam el tőle... lehet h bennem van a hiba, ezt nem tudom. Nem vagyok az a relaxálós alkat, ebben az értelemben. Nekem egy egyénre szabott forma kéne, az én tempóm szerint, vagy többet kéne csinálni. (ez persze szinte kizárt). Sokkal jobbat tett a lelkemnek, hogy beültem egy forró fürdőre, szólt közben a Massive Attack (remek búgó hangja van, és megnyugtatóbb), és csak feküdtem behunyt szemmel, valamint visszaemlékeztem a csütörtöki relaxra... és így sokkal jobb volt. Persze ez teljesen más... A buddhisták szerint pl meditációnak számít minden olyan pillanat, amikor gondolkodunk, szépen csendben, csak hagyjuk hogy jöjjenek a gondolatok, egymás után sorra. Náluk persze a végső cél a nagy nihil, vagyis hogy minden gondolatunktól megszabaduljunk. Ez igazán nehéz lehet. Sokszor esténként van csak igy idöm csendben gondolkodni, de még akkor is lehetetlen, hogy csak egy kicsit is szűnjenek a gondolatok. Valami mindig van.
Majd egyszer jobban elmélyedeka témában; ha lesz időm.

Remembering autumn

Naplemente itthon
Ősz az Északi-középhegységben
Thank you for smoking...

Well, it's about that talk itself can solve every problem.
És nagyon jó zenéje van, kellemes.

Ma esett a hó. Egész nap fújt a szél, így amikor esett, vízszintesre fújta a szél. Nem nagyon maradt meg, de akkor is, még csak november van. Ilyenkor nem örülünk még a hónak. Én legalábbis nem. Szép, derűs, nyugodt őszi napokat akarok még, sétálni akarok az arany és vörös színű levelek között, szétrúgdosva őket az útból. Ez a legjobb az őszben. A színek, és a levelek a földön. Aztán ott vannak még azok az ezerszínű naplementék. Ilyet csak ősszel látni. Amikor a felhőket süti a nap, a narancs a vörös és a sárga mindenféle kavalkádjával. Bekeretezi az egész eget, és szép végét adja a napnak.
Most ezt mind elfújta az aljas szél. És rájöttem, hogy még alig sétáltam ebben az őszben, csak a sétálás kedvéért. Elmúltak azok a nyugodt napok, délutánok? Hova tűntek? Elpazaroltam őket másra, mert csinálni kellett annyi mindent. Mire pedig ezekkel végez az ember, már nem sok kedve van sétálgatni. Vagy éppen nem volt olyan kedvem, nálam ez is megesik. Mikor már nem lehet többet valamit csinálni, akkor jövünk rá, milyen fontos is lett volna.
Én még sétálni akarok egy nyugodt, szép őszi napon a színes fák alatt! Még ha ennél ezerszer fontosabb dolgok is vannak az életben. Mert élni tudni kell...