Életemben másodszor relaxáltam ugymond "hivatalos" formában. Szóval h én behunyt szemmel fekszem/ülök, és egy személy pedig búgó, megnyugtató hangon mondja nekem az utasításokat. Hát, másodszorra sem aléltam el tőle... lehet h bennem van a hiba, ezt nem tudom. Nem vagyok az a relaxálós alkat, ebben az értelemben. Nekem egy egyénre szabott forma kéne, az én tempóm szerint, vagy többet kéne csinálni. (ez persze szinte kizárt). Sokkal jobbat tett a lelkemnek, hogy beültem egy forró fürdőre, szólt közben a Massive Attack (remek búgó hangja van, és megnyugtatóbb), és csak feküdtem behunyt szemmel, valamint visszaemlékeztem a csütörtöki relaxra... és így sokkal jobb volt. Persze ez teljesen más... A buddhisták szerint pl meditációnak számít minden olyan pillanat, amikor gondolkodunk, szépen csendben, csak hagyjuk hogy jöjjenek a gondolatok, egymás után sorra. Náluk persze a végső cél a nagy nihil, vagyis hogy minden gondolatunktól megszabaduljunk. Ez igazán nehéz lehet. Sokszor esténként van csak igy idöm csendben gondolkodni, de még akkor is lehetetlen, hogy csak egy kicsit is szűnjenek a gondolatok. Valami mindig van.
Majd egyszer jobban elmélyedeka témában; ha lesz időm.
No comments:
Post a Comment